Kérdés: Ön azt írta az elmúlt év őszén, a Magyar Köztársaság Elnökének átadott emlékiratában, hogy a román soviniszta kommunista diktatúra kétmillió magyar kisemmizettjének nincs Önön kívül más, aki kérdéseit megfogalmazhatná. Ön tehát tagadja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi magyarság legitim képviselete volna? Ön miért hitelesebb szószólója népének másoknál?
Válasz: Nyilvánvaló, hogy politikus ilyet nem állíthat, mert ez senkinek sem tetszik. Én viszont nem is politikusként, hanem jogászként szóltam, tehát mint a társadalom működési szabályainak ismerője. A jogász úgy viszonyul a politikához, mint az orvos, a biológus a szerelemhez: Az érdekelt fiatalok gyönyörű dolgokat mondanak egymásnak, csillagos, holdfényes égtől a virágkertészeten át a madarászatig, segítségükre van a sok ezer éves lírai költészet is, lényege a másik fél tetszésének elnyerése. Az orvost nem érdeklik sem a gazdag bájak, kegyek, sőt, a hozományok sem. Ő azt mondja, hogy egyik vagy másik fiatalnak örökletes betegsége van, nemigen alkalmas a házaséletre, szülésre még kevésbé, és nem is lehetnek egészséges gyermekei. A házasságot persze nem tilthatja meg, mert hiába is tiltaná, hiszen az érdekeltek még meghallgatni sem kötelesek az orvos aggályait. Az orvos viszont csak a tudománya kiábrándító igazságát mondhatja.
Az erdélyi magyarság érdekeit óvni és védelmezni nemcsak minden erdélyinek és minden magyarnak szent kötelessége, de a világ minden becsületes emberéé is. Szószóló tehát bárki lehet. Hiteles szószóló viszont csak sajátmagának lehet, és érdekazonosság mértéke határán belül szaktársaié, sorstársaié, azonos hivatásúaké. Így szólók én az erdélyi magyarság kisajátítottjai, üldözöttjei, deportáltjai, elítéltjei, kényszermunkásai érdekében. Nem magamnak kérek meghallgatást, hanem a fent felsoroltak mindegyikének a maga ügyében. Ha az RMDSZ vezetőségében volnának egyáltalán ezekből a társadalmi kategóriákból, azok szava hitelt érdemlő volna, mint ahogyan a letűnt diktatúra kollaboránsainak dolgában meg is kell hallgassák őket az illetékesek. Soha nem mondtam olyat, hogy bárkitől is meg kell vonni a szót. Nemcsak a sok nagy és értékes szolgálatot tett kollaboránst kell meghallgatni, hanem bármilyen bűntettel vádoltat is. De hallgattassanak meg saját ügyükben a kommunizmus kárvallottjai is.
Más kérdés a képviseleté: Mindenki csak megbízóját képviseli, és csak meghatározott ügyekben visszterhes megállapodást kötni, kötelezettséget vállalni más személy terhére pedig csak konkrét felhatalmazással lehet, ha lehet. Az erdélyi magyar nemzetrész az RMDSZ-re adott választói szavazatával a román törvényhozásban való képviseletével bízta meg a megválasztottakat, nyilvánvalóan azokban az ügyekben, amelyek a román törvényhozás hatáskörébe tartoznak. Az erdélyi magyar nemzetrész jogállása – nem lévén Románia ügye – nem tartozik a román törvényhozás hatáskörébe, tehát erre nem terjed ki az RMDSZ megbízatása. Tessék tudomásul venni, hogy az erdélyi magyarságnak nincs olyan „legitim” képviselője, amelynek felhatalmazása volna ezt a nemzetrészt valamire is kötelezni, vagy egyáltalán jogaira vonatkozóan alkuba bocsátkozni. A legitimitás elve előírja, hogy minden jogszabály csak olyan alakisággal módosítható, amilyennel alkottatott. Az erdélyi magyarság jogállását a nemzetközi hatalom állapította meg a Trianoni Szerződést aláíró 18 állam által reprezentáltatva, és a Párisi Békeszerződést kikényszerítő négy nagyhatalom garanciájával. A döntés joga tehát a négy nagyhatalomé, és nem Magyarország és Románia megegyezéséé. Magyarország ugyan a nemzetközi szokásjog alapján, törvényes gyámként eljárhat a nemzetközi jogi cselekvőképességgel nem rendelkező határon túli magyar nemzetrészek ügyében, de jogállásuk negatív megváltoztatásának elfogadására gyámi hatáskörük nem terjed ki. Az 1920. előtt szerzett jogaitól, valamint az alapvető emberi jogaitól senki sem foszthatja meg az erdélyi magyarokat – sem egyéni, sem csoportos, sem testületi vonatkozásban –, még a négy nagyhatalom sem. Az más kérdés, hogy kötelező hatáskörű bíráskodás hiánya miatt ezek a jogok nem érvényesülnek.
Azt is meg kell mondanom, hogy gyakorlatilag elképzelhetetlen olyan törvényes megbízás létrejötte, amely bárkiket is megbízna, felhatalmazna valamely kisebbség jogainak a feladásával, hiszen ez csak a nemzetiség minden tagjának beleegyező akaratával volna lehetséges, de a szabadságjogokról való lemondás még úgy sem volna érvényes.
Mostanában, határon innen és határon túl, nagyon sok hivatalos és magánszemély mind a határon túli magyarok jogait tárgyalja, nagyon sokan valamilyen alkura is hajlandók, – ez az emberek jó szándékának a jele az ügy iránt, de nem minden esetben. Sajnos, nagyon gyakran nem egyéb felelőtlen demagógiánál, vagy politikai szélhámosságnál.
Visegrád, 1996. március 7.
Megjegyzés: Állásfoglalás a Friedrich Naumann Alapítvány által rendezett Kisebbségek És Egyházaik témájú konferencián, Visegrádon, 1996. március 7-én.