A gerontokráciára való áttérés kísérletének dokumentuma
Elismerés, köszönet és hála illeti kiváló heraldikusunkat, dr. Székely Andrást a Szabadság 1997. október 31-i számában megjelent cikkében, a Bethlen Gábor által adományozott Arte et Marte Dimicandum címerrel kapcsolatosan közöltekért.
Bethlen Gábor 1629-es oklevele, melyben leszármazottaikra örökíthető nemességet adományoz a lelkipásztoroknak (nemcsak a reformátusoknak!) az európai jogtörténeti fejlődés nagy jelentőségű dokumentuma. A középkori katonai arisztokráciának az európai újkorban a szellemi arisztokráciára való áttérés nagy kísérletének jelentős eseménye.
A Római Katolikus Egyház volt az első Európai Unió: a nyugat-európai nemzetközösség, a Confederatio Christiana Barbarorum Nyugat-Európa népeinek kettős hódítás alá kerülésével született, a barbár katonák fegyveres honfoglalásával, illetve a római egyház krisztusi karizmájának a meghódítottak szívébe való plántálásával. A kettős hódítás eredményeképpen a Nyugat-Európára jellemző feudalizmus is két kiváltságos politikai rendet ismer, a nemességet és a papságot. Éppen e két rend kiváltságainak az egész nyugat-európai közösség területén való érvényessége bizonyítja magának a jogközösségnek a létét: a skótországi és erdélyi nemesség éppúgy érvényes volt Kasztíliában és Norvégiában, mint a római egyház minden papjának a kiváltságai a nyugati kereszténység egész területén. Persze, viták, kifogások, zökkenők mindig voltak. Ezek közül a legnagyobb az volt, ami a nyugati egyházban a papi cölibátushoz vezetett. A katonai nemesség ugyanis elfogadta és elismerte a papok nemesi kiváltságait (érsek = herceg, püspök = gróf, plébános = köznemes stb.), de semmiképpen sem tudta nemesi birtokrendjébe beilleszteni a papok leszármazottait, mert azok feudum hiányában feudális kiváltságokat nem gyakorolhattak. Ezért rendelte el VII. Gergely pápa – persze, a lelkipásztori szolgálat eredményesebbé tételének szándéka mellett – a papok házassági tilalmát, hogv ne lehessenek a papoknak jogokat követelő törvényes gyermekei.
A reneszánsz és a reformáció a katonai erények addigi egyeduralmát kétségbe vonta. Nem lehetett többé a Sámson erejét, a Gedeon vitézségét többre értékelni a Salamon bölcsességénél, sem a rablólovagot Assziszi Ferencnél vagy Kopernikusznál. A társadalmi tekintélyt és hatalmat a katonai erényekre visszavezetett származás helyett az ember szellemi, lelki értékeinek a tekintélyére kellett áttenni. Ez az a sokat emlegetett gerontokrácia, szellemi arisztokrácia, amit Arisztotelész óta az emberiség legjobbjai ideális társadalompolitikai rendszerként kívánnak.
Bármennyire is berzenkednek korunk materialista gondolkodói, mint minden szellemi fejlődés, a racionalizmus is a vallásban, a hittudományban veszi eredetét. Ha tehát valaki az emberi értelmet társadalmi tekintélyhez kívánja juttatni, szükségképpen a vallásnak, a hitéletnek a szolgáival kell kezdenie, a papokkal. Ennek megfelelően, a középkori felfogással ellentétben, igenis a papok gyermekeivel kell kezdeni az új társadalmi elit kialakítását, hiszen természet szerint ezek részesülnek a legjobb nevelésben. Ezt sokkal szebben és tömörebben fejezi ki Bethlen Gábor oklevelének a Székely András által idézett szövege.
Nyilvánvaló, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériség ideológiájának általános győzelme korunkban már anakronikus történelmi emlékké tett mindenféle társadalmi kiváltságot, mind a született nemességét, mind a tudósok szellemi arisztokráciájáét. – Hogy a társadalomnak ez a fejlődése kívánatos-e vagy sem, az nem befolyásolja a fejlődés tényét.
Kolozsvár, 1997. november 4
Bélteky Ákos
Megjelent: a kolozsvári Szabadság újság 1997. november 10-i számában.