A hitvalló értelmiségiek beszélgető köre Krisztus követésének időszerű kérdéseiről
Az 1989-1990-es „rendszerváltás” félévszázados késéssel Közép-Európában is többpártira változtatta az addigi egypárti politikai rendszert. Persze, fő hozadéka, az egyéni polgári szabadság – benne a vallásszabadság – általánosodása volt. Az egész folyamat a világhatalmak – új kifejezéssel: globális hatalmak – teljes egyetértésével, az orosz érdekeket képviselő bolsevik diktátor, Gorbacsov feltételeinek az elfogadásával történt. Mivel a Szovjetunió visszavonulása Gorbacsov által vezényelt politikai rendőrségnek a közreműködésével zajlott le, természetes, hogy az addigi egyetlen állampárt tisztségviselőinek érdekei nem sérülhettek a rendszerváltással, erről gondoskodtak az érdekelt tisztségviselők a több évtizedes, gondos előkészítés idején. Az is magától értetődő, hogy a szabadságjogok – és benne a vallásszabadságé is – a nyugati ultraliberális értelmezéssel terjedt ki Közép-Európára. Erről magam is meggyőződtem, amikor 1990 telén és tavaszán végigjárva Magyarországot, Ausztriát és Helvéciát sehol szó sem esett a krisztusi értékrend társadalomba ültetésének lehetőségéről.
Tehát a „rendszerváltáskor” a közéletben szó sem esett Európa két történelmi eszmei alappilléréről: a krisztiánizmusról és a nemzeti eszméről, az Amerikai Egyesült Államokban érvényesülő annak a kozmopolita anonim hiteltőke-uralom globalizálódása miatt, amely az általános ideológiai-eszmei értékrendi válsághoz vezetett. A válság, az Élet céltalanná válása, nem az anyagi elszegényedés, hanem az anyagvilági meggazdagodásnak a következménye: olyan tömegű anyagi eszköz és lehetőség halmozódott és halmozódik fel a társadalomban, amely messze meghaladja az emberiség szellemi fejlődését. Ennek következtében az Ember nem tudja, melyik eszköz milyen célt szolgál, használatának mi a távlati következménye, tehát az Élet helyett a pusztító semmire használja lehetőségeit.
Ez tette szükségessé a hitvalló nem lelkészi értelmiség beszélgető körének a megszervezését.
A hitvalló krisztiánus értelmiségieknek ez a társasága 1990 őszétől kezdve minden hónap utolsó péntekén gyűlt össze Kolozsváron az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet tanácstermében, hogy az Ige világánál a krisztusi értékrend érvényesítésének gyakorlati megvalósításáról beszélgessen.
Az első világháború utáni nemzeti kisebbségi sorsra jutott erdélyi magyarság – megszabadulván a többség politikai felelősségének terhétől – minden szellemi erejét a megmaradását szolgáló művelődési-vallási tevékenységre fordíthatta. – Ahogyan a hitvalló értelmiségieknek ezt a beszélgető körét kezdeményező, jelen ismertetés szerzője, Dobai István kifejtette. Célja: Az erdélyi megújulási mozgalom folytatására indult az Imitatio Christi Colloquium mozgalom azért, hogy a résztvevők az Ige világánál keressék, hogy az Élet felé vezető krisztusi törvény mi módon foganatosítható, ültethető a gyakorlatba a 21. század társadalmában; megvizsgálni a felfedezések, új ismeretek rövid és hosszú távú etikai következményét, társadalmi hatását.
Az Imitatio Christi Colloquium kezdeményezője az alapító tag Dobai István jogbölcsész szakíró, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, a Romániai Református Egyház Zsinata Kánonjogi Bizottságának elnöke volt. A szervezet egy moderátorból – Sípos Gábor történész, levéltáros – és egy titkárból – Mikóné Jenei Judit matematikatanár – állt. A beszélgető kör munkarendje, természetesen, a legkötetlenebb volt, úgy, hogy a résztvevő tagok mind kifejthessék az időszerű témákról alkotott véleményüket. Az első hozzászóló minden esetben egy a vendéglátó Teológiai Intézetet képviselő teológiai tanár volt (Juhász Tamás vagy Geréb Zsolt), akik a Református Egyház hitvallásának, krisztushívő életszemléletének hivatalos álláspontját képviselték.
A minden hónapi beszélgetés végén a moderátor feltette a kérdést, hogy az akkori éves téma – a keresztyén nevelés – bevezetőjét melyik tag kívánja a következő összejövetelen tartani, és a következő hónapi beszélgetésre szóló meghívó levelében a moderátor a Kör minden tagjának ezt meg is küldte. A moderátor az esztendő végén pedig egy nyomtatott tájékoztató füzetben minden témáról mindenki elhangzott véleményét közzétette. 1991 nyarán, az időközben megalakult Református Világszövetség a keresztyén értelmiség feladatáról tartott debreceni összejövetelén a kolozsvári Imitatio Christi Colloquium képviselői beszámoltak a Kör azelőtt évi munkájáról.
Az Imitatio Christi Colloquium tagjai kezdetben a kolozsvári református értelmiség közismert nem lelkészi személyiségei voltak – szaktudósok, írók, művészek –, később pedig az egész erdélyi magyar értelmiségre kiterjedt. Amikor pedig lehetőség nyílott, Magyarországról is csatlakoztak, pl. Végh László debreceni atomfizikus vagy Lakatos Károly miskolci gépészmérnök-tanár.
A hitvalló értelmiség beszélgető körének jövendőjét az 1989-1990-es ún. „rendszerváltás” folytán bekövetkezett globalizációnak nevezett folyamatnak az emberiség életének társadalmi adottságaira gyakorolt következményei határozzák majd meg. A kérdésről alkotott véleményemet kifejtettem volt a Per aspera ad astra című dolgozatomban.
Az Antifasiszta Szövetségesek világháborús győzelme folytán a 20. század közepén megszűnt az idealista életszemléletnek az emberiség történetének kezdete óta érvényesülő hegemón szerepe. Ezzel vége szakadt Európa vallásának, a monoteista krisztiánizmusnak tizenhat évszázados művelődéstörténeti uralkodó befolyása is, az egész idealista, eszményközpontú erkölcsi értékrend alapja. Az eszmei értékek: a Jóság, Igazság, Szépség egész szabályrendje érvényét vesztette. A Szabadság-Egyenlőség-Testvériség, a Becsület, a Tisztesség, a Szolidaritás, az Áldozatkészség és minden más idealista érték devalválódott anélkül, hogy az idealizmus helyét elfoglalni akaró, az Ember akarati cselekvését befolyásoló tényezők első helyére az anyagi, gazdasági érdeket állító világszemlélet, a materialista nihilizmus más általánosan elfogadott értéket tett volna. Az anyagelvű materialista-nihilista életszemlélet ellentétben az idealista eszménycélú szemlélettel, tagadja az anyagnélküli élet lehetőségét, az élet indítékául csak az anyagi, testi létfenntartásra, táplálékszerzésre hajtó anyagi érdeket fogadja el. Az anyagfeletti, eszményi, szellemi és lelki élettávlat tagadása, kizárása, az ezekre irányuló életcél nem létezővé, semmivé nyilvánítása az emberi életet céltalanná, Semmi-célúvá, nihilistává teszi. A materialista-nihilista életszemlélet azzal, hogy az esetleges társadalmi, gazdasági különbözőségeket kiegyenlítő versenye nem a társadalmi kohézióra, szolidaritásra, vonzalomra, szeretetre vagy más idealista társadalmi értékre épül, hanem a társadalmi taszításra, egyének és közösségek közötti feszültségre, a ténylegesen vagy mesterségesen szított érdekellentétre, gyakorlatilag kizárja az emberiség egyénenkénti és csoportonkénti békés együttélésének lehetőségét. Helyette pedig az egyének, csoportok, társadalmi osztályok közötti gazdasági érdekellentétet versennyel meg nem oldható, általános viszállyá, a Gyűlölet Uralmához vezető osztályharccá fokozza. A Gyűlölet 20. századi uralmának kezdeti szakasza, a katonai hadműveletek után beállott hidegháború, a győztes antifasiszta hatalmaknak, százmilliók életét megkeserítő egymás közötti oktalan versengése volt. A hidegháború a katonai megszállása után pedig, a hadi állapotot elmélyítő és állandósító gazdasági megszállás – az 1960-as években –, a kozmopolita anonim hiteltőke, a Mammon uralma következett, amely az egész emberiség életét megnyomorította, megnyomorítja, és a kilátástalan jövőben is meg fogja nyomorítani. Ne tévesszen meg senkit az, hogy az Ember nem érzékeli a válság halállal fenyegető voltát, hanem – az érzékelés megtévesztő is lehet – a Pénz Rabságában boldognak és szabadnak érzi magát, és ezért minden erejével és képességével, egyénenként és csoportosan a Mammon anyagi biztonságot ígérő magánhatalmi uralma alá törekszik.
A hiteltőke-uralom okozta ideológiai-eszmei értékrendi válság tette szükségessé az Imitatio Christi Colloquium létrehozását.
Az Imitatio Christi elnevezést – magyarul: Krisztus követése – a 15. században Hollandiában élt Ágoston-rendi kiváló hittudós, Kempis Tamás De imitatione Christi című munkájából vettük, amely a katolikus hitoktatásnak azóta is alapvető műve. Annak ellenére, hogy a papnevelés a legnagyobb tisztelettel tanítja Kempis Tamás művét, szigorúan megmarad az elméleti oktatás területén, egyáltalán nem szentelve figyelmet a tanítás gyakorlati alkalmazásának kérdésére. A 16. századi Tridenti Zsinat, amely a Római Katolikus Egyház szervezetét az akkori viszonyokhoz korszerűsítette, már a nevét sem említi Kempis Tamásnak. A 16. századi vallási reformáció is megelégedett annyival, hogy Kempis tanítása a középkori egyház tiszteletre méltó hagyománya, de külön figyelmet nem szentelt az előreformátornak tartott Kempis tanításának a társadalmi gyakorlatba ültetésére.
Mi, erdélyi református értelmiségiek azzal a bevallott szándékkal választottuk mozgalmunk elnevezésére az Imitatio Christi nevet, hogy ezzel a Krisztus-hívők egész Földre kiterjedő lelki egységének fontosságára hívjuk fel a figyelmet.
- június 29.