1. Bár elhatároztam, hogy nem beszélek börtöneimről, erről a szamosújvári 96-osról mégiscsak szólnom kell, mert itt kerültem (sok és ismételt Securitate és karantén után) a régi elítéltek közé először (1958. április vége-július), itt avattattam rabbá, és itt fogadtam meg az erdélyi magyar foglyok üzenetének továbbítását. Magyar társaim voltak itt: Venczel József kolozsvári közismert egyetemi tanár, Sipos János felsőbányai bányász, aki selypítve beszélt, mert Szatmáron, a milliomosból lett szekus Weisz László, minden fogát kitaposta volt, afeletti haragjában, hogy Sipos úr – Venczellel csak per „Sipos úr-Tanító úr” szólították egymást – karján meglátta a katonakori tetoválást: a magyar címer köré írva azt, hogy Éljen a haza! Továbbá rabtársam volt Szatmári Nagy József autószerelő, aki Vietnámba került, mint idegenlégiós, és fogságba esett. Kínában és Szibériában raboskodott, amíg ’55-ben hazaküldték (itthoni börtönbe). A másik három magyar az Ötvenhatos forradalom után került be: Szilágyi Árpád csíkszeredai geológus (apró testben nagy lélek), Kertész Gábor és én. Magyarul tudó nem magyar cellatársaink is voltak, akik Szatmári Nagy Józseffel együtt szibériai rabtáborból kerültek haza: Helmuth Falk erdélyi szász tisztviselő, Popa Nicolae „Magadan” aradi román tisztviselő, Faskó Johann szlovák származású bánáti szabósegéd, aki skizofrén elmebeteg lévén a fegyházi hatóságok büntető eszköze volt minden cellában. Magyarul nem tudó cellatársaink: Fotescu Constantin a Standard Román-Amerikai Petróleum Vállalat kereskedelmi igazgatója, Mihail Corneliu petróleum-mérnök, továbbá egy Munteanu családnevű fiatal bukaresti munkás és barátja, Druzsának szólított szerb fiatalember, és domnu Santa egy hallgatag román fiatalember.
Minden cellatársamtól sokat tanultam: a szibériai kényszermunka-táborokról, a nemzetközi olajvállalatok működési rendjéről és minden egyéb érdekes problémáról, többek között a románság olthatatlan magyargyűlöletéről, persze, rabtársakhoz illő személyközi bizalommal, sőt rokonszenvvel.
Itt értük meg együtt a fegyházi hatóságok által 1958. június 16-án rendezett „börtönlázadást”, amely után a trópusi lázas önkívületben fegyelmezetlenül viselkedő Jóskát kivitték az ágyból, véresre verve hozták vissza. Árpinak pedig cafatokra botozták a fenekét, mert „börtönlázadás” miatti riadó idején az ablak közelében állt.
Először Sipos úr fogott iskolára, azaz az Erdélyi üzenet megtanítására, és bár még elemi végzettsége sem volt, elmagyarázta nekem, hogyan kötöttek őseink vérszerződést a honfoglalás előtt, hogy: „akik a haza megszerzésében vesznek részt, az ország tanácsából soha ki ne zárattassanak”. Ez miránk, politikai foglyokra éppen úgy vonatkozik, mint a frontszolgálatosokra – magyarázza Sipos úr –, hogy mi Magyarország tanácsából ki ne zárattassunk. Bólintgattam rá, hogy persze, persze, minek kell azt mondani, ami nyilvánvaló. Nem tudom, mi sorsra jutott Sipos János a kiszabadulása után, vagy, hogy csonttuberkulózisával meddig bírta a kinti kényszermunkát, és megtudta-e életében, hogy egyáltalán mi az „ország tanácsa”, amelyhez a vérszerződés alapján jogot formált.
Az Erdélyi üzenetre már mind az öten tanítottak egyszerre:
– Magyarország a magyaroké – hajtogatta Jóska.
– Iszten, áldd meg a magyart! Én tudom, hogy ezzel kell kezdeni! – erősítette selypítve Sipos úr.
– Nem baj, hogy így vagyok – mondta feneke miatt hason fekve Árpi. – Minél rosszabb nekünk, annál jobb a magyaroknak, mert annál nagyobb lesz az előnyük.
Venczel a tőle megszokott, szép szabatos mondatokban fejtette ki, mennyire káros számunkra, az erdélyi és az egész magyarság számára, ha Magyarország külpolitikáját a mi vélt érdekeink szolgálata címén az ellenség politikájának függvényévé teszi. Mert rajtunk csak Magyarország minél nagyobb tekintélye segíthet. Kertész Gábor az anyaországi adófizetők pénzének Erdélyre pocsékolásától óvott, mondván, hogy az megfontolatlanul kezelve mind csak ellenfeleinknek használ.
Velem is megfogadtatták, amit minden magyar elítélt megfogadott, hogy ezt a rádióban bemondom, mihelyt odajutok. Az Erdélyi üzenet szövegének pontos megfogalmazása viszont elmaradt.
Ki gondolta volna akkor, hogy éppen nekem kell majd a fogadalmat teljesítenem? Meg kellett volna tanulnom rendesen a szöveget, mert így, amikor harminckét esztendő múlva, ’90 februárjában a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában alkalmam volt bemondani, bizony inkább kenetes szónoklatként hatott. Pedig valójában véresen és verejtékesen reális politikai program volt. Persze hatása nem a lírai fogalmazás miatt maradt el, hanem a remekül működő román lobbi ügyeskedése folytán.
Ha jól emlékszem, így mondtam be:
„Isten, áldd meg a magyart, minden magyart a világon anyagi, szellemi, lelki erkölcsi erővel, tekintéllyel, bőséggel! Áldd meg Hazánkat, Magyarországot, az egyetlen magyar államot a világon, amelyet a világ minden magyarja egyenlően örökölt őseitől. Nekünk Magyarország, az Anyaország saját tekintélyével és minden téren való erejével, hatalmával segíthet a legtöbbet, semmi esetre sem azzal, hogy tekintélyét a románokkal szemben folytatott, kilátástalan vitával járatja le. Nem szabad Erdélyre költeni a magyar adófizetők pénzét, mert az csak ellenségeinket gazdagítaná! Csak egyet kérünk: ne szövetkezzenek ellenünk ellenségeinkkel, ne tegyenek olyan nyilatkozatokat, amelyekkel megcsúfolják sok évtizedes helytállásunkat és eltapossák megmaradt reményeinket! Mert reméljük, hogy eljön az idő, amikor majd Magyarországnak kell igazolnia a szabad világ előtt a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartását a szomszéd államokban, akkor majd az Anyaország ne tegyen hamis tanúbizonyságot a mi jogállásunkról miellenünk.”
2. A börtönviselt és az azóta eltelt fél évszázados idegen uralom üldözését átélt sorstársainkkal 1990 óta megvitatott, és velük egyetértve az Erdélyi üzenet a jelenlegi formára bővített, újrafogalmazott szövege:
Isten áldd meg a magyart, minden magyart itthon és a szétszórtságban mindenütt! Áldd meg ezt a népet testi, szellemi és erkölcsi erővel, egészséggel, gyarapodással, és tedd kedvessé e nemzet fiait Magad és más nemzetek előtt, de egymás szemei előtt is! Áldd meg Isten hazánkat, Magyarországot, az egyetlen magyar államot a Földön, minden magyar közös örökségét, otthonát! Áldd meg ezt az országot anyagi és szellemi gazdagsággal, belső és külső békével, szabadsággal, fiainak áldozatos szeretetével, bővelkedjék igazsággal, jósággal, szépséggel! Erkölcsi nagyhatalommá tedd ezt az országot, mert rajtunk, idegen uralom alá kényszerítetteken is csak Hazánk erkölcsi hatalmának tekintélye segíthet. Nem kell nekünk az otthoni adófizetők pénze, hiszen az csak elnyomóinkat gazdagítja, és kapzsiságukat növeli.
Elnyomóinknak velünk szembeni bánásmódja ne befolyásolja Hazánk politikáját, mert akkor mi túszokká, a magyar politika ellenségeink függvényévé, Hazánk zsarolhatóvá, tekintélye semmivé válik. A magyar kormány ne próbáljon diplomáciai ravaszsággal túljárni a bizantinusok eszén, mert az lehetetlen, és csak a mi legszentebb jogainkat teszi alku tárgyává, holott Magyarországnak az Emberi Jogok általános élharcosává kell lennie – közte a mi jogainké is! Ebben azonban legyen hajthatatlan, tántoríthatatlan és megvesztegethetetlen: „Ember sorsa felett nélküle senki sem dönthet, és származása, vallása miatt sem egyént, sem milliós közösséget nem lehet jogaitól megfosztani!” Nem lehet az elnyomott jogvédelmét az elnyomójára bízni!
Magyar testvéreinktől csak együtt érző szeretetet kérünk, hogy ne engedjék magukat velünk szembeni szövetségre csábíttatni, ne vezessék félre a világot a mi valóságos helyzetünkről, és felelőtlen nyilatkozataikkal ne csúfolják meg a mi sok évtizedes helytállásunkat, és ne tapossák el maradék reményeinket! Mert reméljük, eljön az idő, amikor majd Magyarországnak kell igazolnia a szabad világ előtt a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartását a szomszéd államokban, akkor majd az Anyaország ne tegyen hamis tanúbizonyságot a mi jogállásunkról miellenünk.
Mint a legvénebb a hajdani magyar politikai elítéltek közül, megvallom és hitet teszek arról, hogy számomra az Erdélyi Üzenetnek nemcsak minden szavát, de egész szellemét, értékrendszerét minden Ötvenhat utáni írásomban, szavamban, nyilatkozatomban, beszélgetésemben, interjúmban igyekeztem tiszteletben tartani és követni, így az alábbi két kiegészítésben is:
a) Isten, a Történelem Ura, a krisztusi törvényt a tények és események kényszerével beültette az emberiség történelmébe, úgy, hogy abban minden egyén és minden nép megtalálhassa saját küldetése útját, amelyet, ha vállal és követ, üdvözül, ha nem, megsemmisül, megszűnik. Az Ő különös kegyelméből Erdély történelmi küldetése, Krisztus Erdélyi Mandátuma, gyötrelmesen nehéz, de gyönyörű szép. (Krisztus erdélyi mandátuma, Lyra Kiadó, Kolozsvár, 2008. fülszöveg)
b) Isten, áldd meg a magyart, minden magyart, bárhol is éljen a földön! Áldja meg az Isten szeretett hazánkat, Magyarországot, egész magyar nemzetünket, népünket és a Föld minden népét! Szabadítsa meg Isten egész magyar népünket az idegen uralom alól, hogy ne kényszerüljön idegen uralom alatt élni a magyar népnek egyetlen fia sem, és más népek fiainak sem, senkinek a Földön! És adjon Isten a Föld minden népének békességet!
Ajándékozza meg Isten az emberiséget, adjon fölé olyan nemzetek feletti főhatalmat, amely képes a társadalom életéhez feltétlen szükséges rend fenntartására, és ajándékozza meg az Isten ezt a főhatalmat olyan alkotmánnyal – a főhatalmat a nemzetállamok és a felettük érvényesülő főhatalmi szervezetek közötti hatáskört megosztó olyan alkotmánnyal –, amely elveszi a hatalom életellenes idegenségét, hogy azt minden alávetett nép sajátjának és ne idegennek érezze, érezhesse. Tudjuk, hogy ez lehetetlen az ember számára, de Isten számára semmi sem lehetetlen. Ő megadhatja, megcselekedheti ezt, mert mindenható Isten, és meg is akarja cselekedni, mert szerető Atyja minden népnek.
Így szabaduljon fel minden magyar és minden nép az idegen uralom alól! Ezért imádkoztunk és dolgoztunk eddig, és ezután is ezért fogunk imádkozni és dolgozni a Földön lakó minden becsületes emberrel együtt! (Elhangzott a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének átvételekor Székelyudvarhelyen 2014. március 21-én.)
c) Mint minden nemzetállaménak, Magyarország törvényhozásának is kötelessége:
– az alapvető emberi jogok kodifikálásának előmozdítása, kimunkálása úgy, hogy azt a megszervezendő, kötelező hatáskörű Állandó Nemzetközi Bíróság érvényesíthesse, mielőtt a gonosz pazarlás minden életet elpusztít a Földön!
– a minden jövendő jogalkotási tevékenység alapjának, az új humán etológiának rendszerezése, kimunkálása, megalkotása és megszerkesztése: a kaotikus bizonytalanságba szabadult társadalmi és szellemi erőknek az Élet felé vezető új útra terelése, az örök eszmei értékek szerinti emberi viselkedés szabályainak a megfogalmazása és az ezek megvalósítására igényelt minden szervezői munka elvégzése. (részlet a PER ASPERA AD ASTRA! című írásból, 2012.)