Nagy időket élünk. Közép-Európában születőben van az egyének és nemzetek szabadsága. Mindenki reménnyel nézhet immár az alapvető emberi jogokat minden egyénnek, és az önrendelkezési jogot, a nemzeti függetlenséget minden népnek ígérő jövendő felé. Nincs ember a Földön, aki a születésről hallatszó híreket ne lesné, míg mi, a hozzátartozók, itt szorongunk a szülőszobák előtt. Az Ígéret születése általában nyugodtan folyt le minden közép-európai országban, de itt, Romániában, az anya és az újszülött éltét veszélyeztető, véres sebészi beavatkozásnak kellett történnie. Mint legközelebbi sorstársak, mint testvérek állunk mi, erdélyi magyarok a szabadságukért küzdő románok mellett, és fiaink éltével és vérével, mindnyájunk minden szellemi és anyagi erejével támogatjuk ezt a közös szabadságharcot.
A magyarok és románok megbékélése mindkét nemzet számára élet-halál kérdése. Nemcsak az erdélyieké, hanem mindkét nemzet minden tagjáé. Nem lehet népét és hazáját szerető, becsületes ember az, aki e két nép megbékélését ne óhajtaná, ne akarná és képességei szerint ne munkálná, hiszen minden román és magyar vére folyt a két világháborúban, minden román és magyar verejtékes munkájának eredményét semmisítve meg a szocializmusnak nevezett gyűlölködés politikája, mindkét nemzetet egyformán tette rabszolgává a mindkét népre kívülről rákényszerített diktatúra, és koldussá az egymás ellen vásárolt nagyhatalmi szövetségek. Meg kell békülnie ennek a két nemzetnek a természeti, néprajzi, társadalmi, gazdasági, politikai adottságok alapján, méltányosan, egyenlő mértékkel mérve mindkét félnek. Csak békés megegyezés lehet az alapja a két nemzet jövendőjét szabályozó jogalkotásnak mind nemzetközi, mind államon belőli vonatkozásban. A kiindulási alap kettős tény: Románia jelenlegi integritása, és az Erdélynek nevezett terület etnikai vegyessége. A jelenlegi változásokat kezdeményezők határozott elvárása az, hogy a jelenlegi államhatárok módosítása nélkül oldódjanak meg a magyarokat és románokat egymással szembeállító kérdések, de minden kísérlet már eleve csődöt mond, ha valaki nem venné figyelembe azt a realitást, hogy Erdély fele területén a románok, de a terület 40%-án – egy Hollandiányi területen! – viszont a magyarok vannak abszolút többségben.
A gyűlölet, az irigység, a gyanakvás szellemének kiküszöbölése és helyette a megértés, a jóindulat, a bizalom légkörének a kialakítása elengedhetetlen feltétele a békés kibontakozásnak, és ez nagyon-nagyon nehéz feladat ilyen hosszú és az élet minden területére kiterjedő ellenségeskedés után. Nehéz, de nem lehetetlen, és mindnyájunk legszentebb kötelessége egyénenként és csoportonként, személyenként és testületenként, családonként, foglalkozásonként, intézményenként, minden erdélyi magyaré, itthon, Óromániában, Magyarországon, bárhol Európában, Amerikában vagy Ausztráliába. Elsősorban az erdélyi magyarság türelmére van szükség: Ha már annyi évtizedet tört jogfosztottságban, üldöztetésben, nyomorúságban, számkivetettségben, még tűrjön néhány hónapot, immár kissé lélegzethez jutva a sztálinista diktatúra bukása után. Az erdélyi magyarság jogainak biztosítása a két nemzet megbékélésének előfeltétele. Ezt nemcsak a két közvetlenül érdekelt állam kormánya jelentette ki, de közvetve érdekelt ebben a Közös Ház megalkotásáért munkálkodó egész Európa, és az egész Föld minden békeszerető nemzete.
A Békeszerződés román állampolgárokká tette Erdély lakosait. A különböző árnyalatú és színű diktatúrák uralma mind ez ideig megakadályozta az erdélyi magyarságnak az állampolgári jogok birtokába jutását. A feladat tehát az, hogy az erdélyi magyarok állampolgári jogai intézményesen biztosítassanak, úgy, ahogyan azok az Emberi Jogok Khartájában, a Helszinki Nyilatkozatban, minden idevágó, egyetemesen elfogadott normában megfogalmazódtak. Az ehhez szükséges nemzetközi és államon belüli jogszabályok megalkotása roppant nehéz feladat, mellyel csak majd a szabadon választott, parlamentáris román kormány foglalkozhat. A forradalmi Nemzetmentő Front részéről elég annyi, ha megakadályozza a magyarok üldözését, hatályon kívül helyezi a magyarokat diszkrimináló rendeleteket, és a magyarok részére is biztosítja a minden állampolgárt egyformán megillető, demokratikus jogokat. Majd az új, felelős kormánynak kell továbblépnie: Egyik oldalon az emberi jogaitól eddig szintén megfosztott román nemzetiségű állampolgárok alapvető jogaiba helyezése rendjén az új társadalmi, gazdasági, politikai, közigazgatási, igazságszolgáltatási rend kiépítésével, művelődési és egyéb intézményes létesítése során gondoskodik arról, hogy mindezekről a jogegyenlőség elve alapján a magyar nemzetiségű állampolgárok is részesedjenek. A 19. századi publicisztika nyelvén szólva: Jogegyenlőség, tekintet nélkül az állampolgárok közötti etnikai, vallási, faji stb. különbségekre. Másik oldalon pedig az erdélyi magyarság jogainak intézményes biztosítása végett, minden érdekelt fél meghallgatásával kidolgozza és kidolgoztatja azt a Nemzetiségi Statútumot – vagy más címet viselő alaptörvényt –, amely majd a román nép méltányos érdekeinek a sérelme nélkül, lehetővé teszi e két nemzet békés egymás melletti életét, teljes mértékben tiszteletben tartva a magyarságnak a szerzett jogait. A 20. századi publicisztika nyelvén: Jogegyenlőség, az állampolgárok közötti etnikai, faji stb. különbségek tekintetbe vételével. Vulgo: Nem lehet egy egész szakasz katonának egyforma méretű bakancsot osztani, hiszen a lábuk különböző nagyságú. Példát mutat majd ezzel a hasonló gondokkal küzdő más népeknek és nemzeteknek, hogy végső soron megszülethessék mindnyájunk álma, az Európai Egyesült Államok. Nézzünk bizalommal a jövendő felé! Ne is gondoljunk arra, hogy reményeinknek ezt a kibontakozását akár magyar, akár román részről, egyéni vagy csoportos önzés megakadályozhatja!
Közvetlenül a Nemzetmentő Front megalakulása után, ennek támogatására megalakult Bukarestben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Mindnyájan örömmel csatlakoztunk e Szövetségnek ahhoz a nyilatkozatához, amely a román nép szabadságharcának támogatására szólított fel minden magyart, hiszen ez a harc nekünk is szívügyünk, amelyben fiaink hősi helytállásával, a mozgalmak legkezdete óta, sok drága élet és vér feláldozásával részt vettünk, és a jövőben is minden erőnkkel támogatni akarjuk. Azonban sok honfitársunkban aggodalmat váltott ki az a hangnem – a múlt keserű tapasztalatai alapján egyáltalán nem alaptalanul – mellyel az RMDSZ a magyarság érdekeinek képviseletére irányuló szándékát bejelentette. A sztálini pártdiktatúra, a „nép nevében” való szólás monopóliumának kisajátítása, és a letűnt, átkos korszak minden kísértete felképzett jó néhány nagyon sokat szenvedett honfitársunk előtt, különösen a sorra alakuló vidéki RMDSZ-szervezetek nyilatkozatait és az azokat aláírók névsorát olvasván. Bizony, a hevenyészve összeállított névsorokba olyanok is bekerültek, akik még a Groza-Dej-diktatúra idején cégéres sztálinistákként váltottak ki közutálatot a becsületes emberekben. Aggódó testvéreink megnyugtatására közöljük most, hogy nyugodt szívvel támogathatják az RMDSZ tevékenységét, amennyiben annak – megfogalmazói nevével fémjelzett – programját magukénak érzik, mint ahogyan minden más politikai, társadalmi, gazdasági, szakmai, szervezetet is tetszésük szerint támogathatnak, bármilyent tetszésük szerint alapíthatnak, hiszen a szervezkedési-, és szólásszabadságot korlátozó diktatúra megszűnt. Senki sem vonhatja meg senkitől azt a jogot, hogy amit saját maga, családja megélhetése, gyermekei nevelése, vallása gyakorlása érdekében, hagyományai ápolása, nemzeti és emberi műveltsége fejlesztésére, egyéni és kollektív jogai megszerzésére jónak, helyesnek és szükségesnek gondol, vágyait, akaratát, ki ne fejezhesse, és erre az ugyanazokat gondolókkal, ugyanúgy szándékozókkal ne szövetkezhessen. Nyilvánvaló, hogy az ipari dolgozók érdekeinek szolgálatára csak a megfelelő szabad szakszervezetek – magyar vonatkozásban: vagy magyar szakszervezetek, vagy magyar szakszervezeti csoportok – vállalkozhatnak. Hasonlóképpen, a magyar földművesek is a maguk tetszése szerinti szervezetekben kereshetik a rabszolgaságukból kivezető utat. Vagy a diktatúra legkiszolgáltatottabb páriái, a magyar tantestületi tagok, továbbá, minden más szakma dolgozói: kereskedők, kisiparosok, tudományos kutatók, művészek, orvosok, jogászok, mérnökök, közgazdászok, mezőgazdászok, szállítók, köz- és magánalkalmazottak, egyik sem várhatja érdekei képviseletét sem egyéni, sem szakmai, sem nemzeti vonatkozásban más szakmabelitől. És ne feledjük el, hogy az ifjúságnak, a fiataloknak még ezen kategóriákon belül is vannak olyan kérdései, amelyek megoldása csak az ő külön feladatuk lehet. Az RMDSZ magabiztosan „vállalja” minden társadalmi csoport érdekeinek a képviseletét. Nyilvánvaló, ilyesmit csak olyan egyének hangoztathatnak, akik a régi pártokrácia frázisain felnőve nem tudnak különbséget tenni a politikai és (hivatásrendi) érdekképviselet között.
Régi szervezeteink, intézményeink – az egyházak kivételével – mind a diktatúra martalékaivá lettek. Újra kell tehát alakítani sorra mindegyiket, hogy mindenkiben feloldódhasson a szabad szólástól való rettegés görcse, amely az erdélyi magyarság minden őszinte szavát eddig elnémító, manipulált sajtópolitika örökségeképpen még mindig szorongatja a torkunkat. Ne féljünk attól – amivel kétes elemek riogatnak –, hogy a szabad szervezkedés árt a magyar egységnek, mert az csak a monolit pártokrácia rabszolga-egységének árt. A szabad szívekből feltörő tiszta, őszinte hangok előbb tiszta szólamokká egyesülnek, majd egy szép kórus harmóniájává állnak össze, amely nem uniszónó katonadalt fog zengeni, hanem az egész erdélyi magyarság békehimnuszát az egész békeszerető emberiség felé.
Egyesek az eljövendő országos választásokon az egész magyarságot egyetlen pártban szeretnék látni. Ha a különböző szervezetekből, irányzatokból összeáll majd egy egységes párt vagy magyar koalíció, akkor jó. De ennek érdekében nem szabad egyetlen csoport programját mindenkire rákényszeríteni. „Magyar választási egységgel” zsarolni most az erdélyi magyart, amikor az egypárt-rendszer megszűnt Romániában – ezt a módszert nem lehet eléggé elítélni!
Az erdélyi magyarság – Szándékosan és következetesen használjuk az „erdélyi”-kifejezést a „romániai” helyett, mert a tágabb fogalmat kifejező szót részesítjük előnyben. Sajnos, népünket a sors az egész világra szétszórta, nemcsak Romániába. Mi mindenkit magunkénak érzünk és tartunk, az egész magyarság lelki egységében, aki erdélyi magyarnak vallja magát, bárhol is éljen a Földön. –, ennek megfelelően, az erdélyi magyarság érdekképviseletére csak a kolozsvári központú Erdélyi Magyar Tanács vállalkozhat, amely minden erdélyi magyar szervezet, intézmény, egyház, párt, szövetség, egyesület és frakció küldötteiből alakul, mihelyt a körülmények a szabad akaratnyilvánításnak lehetőséget engednek. Az Erdélyi Magyar Tanács majd összegyűjti, kellően rendszerezi mindenki óhaját, és gondoskodik majd arról, hogy minden gondolat, minden szó, minden szándék és akarat kellő súllyal jusson az arra hivatott és rendelt jogalkotási és kormányszervek elé, nem hanyagolván el a békességszerzés nehéz erőfeszítéseiben nélkülözhetetlen nemzetközi lehetőségeket sem.
Az Erdélyi Magyar Tanács megalakulása bármilyen sürgős, nem előzheti meg azoknak a szervezeteknek a megalakulását, amelyeknek küldötteiből majd állni fog. Minden erdélyi magyar lásson hát munkához, ahogyan az egyre táguló szabadságjogok lehetőségei engedik. Szervezetein keresztül szorgalmazza az Erdélyi Magyar Tanács minél előbbi felállítását, hogy ezzel hivatott szóvivője legyen mindnyájunknak, a magyarok és románok békességének megteremtésében. Addig legyen türelemmel, és ne kockáztassa mindnyájunk ügyének sikerét egyéni és csoportos akciókkal, követelések vagy engedmények propagálásával.
A demokrácia – a közvélemény szerint – a legjobb hatalom-szervezési elv, de éppen azért, mert a többség konszenzusán alapszik, a kisebbség védelmére semmiféle jogi lehetőséget nem ismer. Az alkotmányt is a többség hozza és változtatja. Államon belüli viszonylatban tehát a kisebbségek jogainak védelmére csak a többség erkölcse marad. Ez pedig nem az az „intézményes garancia”, amelyet az erdélyi magyarság jogainak biztosítására minden nemzetközi fórum szükségesnek tart, és amelyet a román kormány is elfogadott. A kisebbségi jogokat csak nemzetközi szerződésekben foglalt, nemzetközi jogi szabályok szavatolhatják. Románia és Magyarország – mint a hajdani területváltozásokat aláíró békeszerződésben közvetlenül érdekelt felek – kormányai fognak majd ebben egymással egyezményt kötni, és a békeszerződést szintén aláíró nagyhatalmak szavatolása mellett.
Az erdélyi magyarság jogainak megállapítása, benne az ún. művelődési autonómia is, valamint a jogok érvényesítésének biztosítása tehát nemzetközi politikai kérdés, amelyet egyénileg és csoportosan helyileg tárgyalni, vitatni szükséges és kell ugyan, de sem a helyi hatóságokkal, és még kevésbé román nemzetiségű kollégáinkkal és lakótársainkkal nem szabad és egyáltalán nem célszerű felvetni.
Minden érdekeltnek tudomásul kell vennie, hogy a nemzetközi szerződések nem jelentenek csak jogokat és csak kötelességeket a felek számára, hanem jogokat és kötelességeket egyaránt mindkét fél számára, úgy, hogy a jogok csak a kötelességek teljesítésének feltételével élvezhetők. A trianoni országhatárok állandósítása is azt jelenti, hogy a terület, új birtokosa, pl. Románia, köteles az államcélokat megvalósítani, amelyekről általában mindenki tud annyit, hogy a békét és a külső és belső, élet és vagyon biztonság garantálását is jelenti, és köteles lehetőleg minél több embernek, minél nagyobb jólétet biztosítani. Ezeken belül pedig, a szerződés határozottan kötelezi Romániát az állampolgári jogoknak és az egyetemes jogelveknek, tehát a szerzett jogoknak az 1920. június 4.-i status quo szerinti tiszteletben tartására. Kimondja, hogy a későbbi jogfejlődés Erdélyben csak az állampolgári általános jogegyenlőségnek a szerződés aláírásakori állapot alapján való tovább fejlesztésével lehetséges, hogy Románia felelős úgy az egyéni, mint a csoportos és intézményi jogok és kötelességek fenntartásáért, hogy felelős továbbá a nemzetiségi számaránynak a fenntartásáért, a magyar nemzetiségű magánvagyonnak – úgy az anyagi, mint a szellemi vagyonnak –, a magyar intézmények létének, szellemi és anyagi magánvagyonának fenntartásáért és megőrzéséért. Állami kötelezettség a más romániai nemzetiségek, a románok viszonylatában való fejlesztése az állampolgári jogegyenlőségek alapján. A kisebbségi szerződések gondoskodnak a művelődési autonómiáról, ennek az 1919-el és 1920-szal szembeni továbbfejlesztése is állami kötelezettség. Az 1945 utáni államosított magánvagyonnak és a kollektivizálással kialakult vagyoni állapotoknak az eredeti arány szerinti helyreállítása szintén annak az államnak a kötelessége, aki a felségjogokat a terület felett gyakorolja. Továbbá a Trianoni Szerződés expressis verbis is rendelkezik a természetvédelemről, a környezetvédelemről, az árvízvédelemről, mindarról, ami a területre és a területállag megőrzésére vonatkozik. Mindezek állami feladatok, és egyformán kell érvényesüljenek a terület minden lakója számára fajra, nyelvre, nemre és nemzetiségre vagy anyanyelvre való tekintet nélkül. Kötelező a Trianoni Szerződés, és kötelezőek mindazok a nemzetközi szerződések, amelyek azóta keletkeztek. Ezek biztosítják a mi jogainkat, és ezeket a jogokat jogi úton kell érvényesíteni, és nem politikai vitákkal és viszályokkal. Nem politikai vitákkal, amelyek a népeink közötti viszályhoz vezetnek, hanem megfelelő jogi úton, amelyek a békének a biztosítására szolgál.
Ne szítsunk hát ilyesmivel gyűlöletet vagy szakmai féltékenységet magunk körül, sőt, még kormányszinten sem vitassák magyarok és románok az erdélyi magyarság jogait, hiszen azok nemzetközi jogszabályokba vannak foglalva, hanem minden vitás kérdéssel az egyetlen békés és jogszerű megoldáshoz, a nemzetközi bíráskodáshoz kell folyamodni. Reméljük, hogy a forradalmi román kormány fokozatosan hatályon kívül helyezi a magyarokat diszkrimináló rendelkezéseket, és ahogyan majd a törvényes helyhatóságok a jogegyenlőség elvei alapján felállíttatnak, az államhatárokon való közlekedés pedig teljesen szabaddá válik, a legtöbb vitás kérdés magától is megoldódik.
Szorgalmazni kell tehát az Erdélyi Magyar Tanács idejében való összehívását, hogy mindenki igényeinek, vágyainak, szavainak, akaratának szószólója legyen, elsősorban Románia kormányánál, de az érdekeinket nemzetközi síkon képviselő magyar kormánynál is, és szükség esetén más nemzetközi fórumokon is.
A békesség minden magyarnak és minden románnak életérdeke, amelynek kidolgozásában, jogi formába öntésében és biztosításában nemcsak a közvetlenül érdekelt két állam közreműködésére, hanem a békeszerződést aláíró nagyhatalmak és a Helszinki Zárónyilatkozatot aláíró minden állam kormányának messzemenő jóindulatára szükség van.
Ismétlem, a magyar-román megbékélés mindkét nemzet életérdeke, amelynek megvalósítása utat nyit majd az általános európai békés rendezésnek.
Adjon Isten békességet ez újesztendőben!
Tiszta szívvel,
Kolozsvár, 1990. január 2-án
Megjegyzés: E cikk közlését elutasította a kolozsvári Szabadság, Korunk, Utunk (Helikon) és a bukaresti Romániai Magyar Szó. Végül a budapesti Hitel (1990. 2. szám) közölte a szöveg enyhe „simításával”.