Magyarázat az írások olvasásához

Minden, bárhol leírt, elhangzott, a sajtó és média bármilyen formájában közreadott vagy a közvéleményhez el nem juttatott vallomásomhoz, nyilatkozatomhoz, közérdekű beszédemhez, interjúmhoz és bármilyen egyéni véleménynyilvánításomhoz: Kezdve a román kommunista politikai rendőrség foglyaként, elítéltként vagy viszonylagosan szabadként tett vallomásaimmal, folytatva mindenféle állami, közületi, nemzeti és nemzetközi hatóság előtti beszédeimmel, irományaimmal, valamint korunkban a legerősebb kényszerhatalom szerepét betöltő Közvélemény szervezete, képviselete és minden eszköze számára tett véleménynyilvánításaimmal, ideértve azt az életrajzi interjúmat, amelyet Murányi Gábor készített volt 1987 nyarán a Soros Alapítvány Oral history archive programja keretében, és ugyanabban az időben a Szabad Európa Rádió számára Ara-Kovács Attila által készített interjúmat és minden más rádió és televízió beszélgetéseimet is.

E magyarázat nélkül vallomásaim, nyilatkozataim és interjúim érthetetlenek és értelmezhetetlenek, tehát olvasásra sem érdemesek.

Minden megnyilvánulásomat ellenségeim, vagy rosszindulatú közönyösök előtt, kényszerkörülmények között tettem, illetve abban a tudatban, hogy minden szavamat mindig felhasználhatják ellenem, enyéim és népem ügye ellen.

Hogy ilyen körülmények között miért szóltam mégis, miért szóltam annak idején vallatásaim során és miért nyilatkoztam azután az ún. szabad sajtónak, tudván azt, hogy minden mondatomat manipulálni fogják a maguk kedve szerint, ennek az a magyarázata, hogy másként nem volt lehetőségem a kortárs és eljövendő embertársaimhoz szólani. Csak így adhatok hangot szeretteim, népem, magyar és keresztyén testvéreim és minden jó szándékú embertársam – az uralkodó közvéleménnyel ellenkező – meggyőződésének. Ötvenhat után az erdélyi magyarságnak a saját sorsához való viszonyulásáról csak a román kommunista diktatúra politikai rendőrsége által szerkesztett vallatási jegyzőkönyvein és a hadbíróság ítéletein át lehetett a világnak a magyarokkal rokonszenvező közvéleményéhez szólani. Amint ez bebizonyosodott, még a huszonegyedik évszázad elején is csak a mi megnyilvánulásainkat elvben eleve elutasító sajtón keresztül tehetjük meg.

Különleges kényszerhelyzetünk hasonlít az ókori keresztyén vértanúkéhoz: csak úgy tehettek hitet Krisztusról, ha vállalták az arénában a lelátók közönségének a szórakoztatására rendezett vadállatok általi szétszaggattatást és a kínhalált. Ahogyan a halált önként vállalók nem törődhettek a lelátók közönségének a tetszésével vagy nemtetszésével, úgy én sem, mi sem törődhettünk és törődhetünk hajdani kínzóinknak, vallatóinknak és a mostani kíváncsiaknak az ügyünkről alkotott véleményével.

Íme, ezt akarjuk a sorsunk feletti döntéshozók tudomására hozni: Egyéni és közösségi életünk, erdélyi és más magyaré, és az emberiség egészéé a biztonságos béke függvénye, amely csak a méltányosság alapján valósítható meg, azaz ha a döntéshozók elvben és gyakorlatban egyenlő mértéket használnak a vita minden résztvevőjével szemben. Nem mondhatunk le a jogegyenlőség elvéről sem egyéni, sem nemzeti vonatkozásban. Nem lehet alacsonyabb értékű egyetlen emberi lény sem faji, nemzeti, nyelvi, felekezeti származása, sem a szülőföldje feletti politikai hatalom milyensége miatt!

Ezeket fontolja meg minden olvasóm vagy hallgatóm, ha megnyilvánulásaimat megérteni akarja. Ha bírálni akarja valaki mondottaim lényegét, ne olvasson el semmit belőlük. Ha viszont valóban érdekli a Gyűlölet Százada legelnyomottabb európai népének sorsa, akkor olvassa el, és becsületes jó szándékkal őrizze meg, esetleg adja tovább.

Kolozsvár, 2004. május 1.

    Dobai István